Általános és hasznos lakberendezési alapelvek

lakberendezési alapelvek
lakberendezési alapelvek
Lakásunk kialakításánál egyáltalán nem mindegy, hogy mit hová helyezünk el, hiszen mindennek megvan a maga saját helye. Az általánosan elfogadott tanácsokat érdemes megfogadni, hiszen a segítségükkel szebbé és praktikusabbá varázsolhatjuk otthonunkat. Maga a lakberendezés folyamatát mindenki másképpen éli meg. A bútorok elhelyezése mellett jól meg kell határozni a szobák alapszínét is. A lakberendezési alapelvek közül nagyon fontos az, hogy kisméretű szoba esetében a szekrények egészen a belmagasságig érjenek.
Így több hely marad pakolni még akkor is, ha a legfelső szinteket nem érjük el olyan egyszerűen. Ugyanígy kell gondolkodni az előszobába és a fürdőszoba esetében is. Akár még az ajtó felé is helyezhetünk kisebb-nagyobb szekrénykéket. A lakberendezési alapelvek szerint a cipősszekrény is egy fontos eszköznek tekinthető, hiszen egymás mellé helyezve tudjuk tárolni anélkül, hogy azok szanaszét hevernének a bejárati ajtó előtt. A tapasztalatok szerint így sokkal több helyet tudunk spórolni.