A bedugott csatlakozó résznél törik meg leginkább az iPhone töltőkábel

Iphone 7 töltő
Iphone 7 töltő

Szinte nincs olyan ember, akinek ne tört volna már meg a telefontöltő kábele. Az Apple készülékek esetében is fennáll ez a veszély, ráadásul leginkább a bedugott csatlakozó résznél lehet észrevenni a problémát. Gyakran merül fel a téma, miszerint az iPhone kábelei nem a legjobb minőségűek, mert nagyon rövid idő alatt tönkremennek. Azonban olyan véleményekről is lehet olvasni a fórumokon, ahol egy-egy felhasználó évek óta ugyanazt a kábelt használja.

Nyilván, mint minden esetben, most is vannak olyanok, akik szerencsésebbek és olyanok, akik talán rosszabb szériát kaptak meg. Az viszont kétségtelen, hogy nagyon kell vigyázni a kábelekre, nemcsak az iPhone esetében. Sokan bedobják ezeket a táskákba, dobozokba vagy a fiókba úgy, hogy össze vannak gubancolódva és akár több napon keresztül megtörve, meghajlítva tárolják.

Aki így vigyáz a kábelre, az ne lepődjön meg azon, ha rövid ideig bírja. További gondot okoz az is, ha a töltés ideje alatt az asztalra támasztva tartja a kábelt, vagy ha eleve összetekeredve teszi be tölteni a készüléket. Ezeket mindenképp el kell kerülni, hiszen az Apple töltőkábeleket nagyon könnyű kigubancolni. Éljen tehát ezzel a lehetőséggel, mert jelentősen megnövelheti a töltő élettartamát! A korrodálás is komoly probléma a csatlakozó résznél. Ezt úgy lehet észrevenni, hogy egyre feketébb lesz a bemeneti rész.

Hogy mi az oka ennek? Általában, ha a konyhában túl forgalmas helyen hagyja tölteni a készüléket vagy ott teszi le a kábelt, akkor a vízcseppek és egyéb szennyeződések károsíthatják a bemenetelt. Ha mégis nedves lett a csatlakozó, akkor mihamarabb meg kell törölni egy száraz szivaccsal. Ha pedig már teljesen tönkrement a töltő és megbízható helyről szeretne beszerezni egyet, akkor érdemes a szervizeknél próbálkoznia. Az iSamurai iPhone szerviz és kereskedés a rendelkezésére áll a következő címen: 1062 Budapest, Váci út 1-3 vagy a +36-30-663-73-78 telefonszámon. Forduljon bizalommal a szakértőkhöz bármilyen problémája is van az iPhone készülékkel!