Közeledik a végéhez az x faktor

Forrás: RTL Klub

Ahogyan azt már biztosan észrevették a nézők is, most már csak három versenyző van versenyben, akik a legtöbb nézői szavazatot kapták eddig. Az x faktor hamarosan véget ér, hiszen már csak három versenyző van versenyben. A legközelebbi hétvégén kétszer is láthatjuk a versenyt, hiszen szombaton három versenyző fog megküzdeni egymással, és közülük egy versenyző ismét távozni fog. Vasárnap pedig láthatjuk majd a két finalistát, akik közül kikerül majd a győztes. Ahogyan azt már említettük, erre nem kell sokat várni, hiszen nemsokára láthatjuk a következő adásokat is. A fináléban számos más produkciót is láthatunk majd a két versenyzőn kívül. Vendég előadókat, közös produkciókat. Érdemes megnézni az x faktor utolsó műsorait, hiszen biztosan nagyon izgalmasak lesznek. A három versenyző a héten is nagyon sokat fog próbálni azért, hogy a következő adásban jó produkciót nyújtson. Most már egyre nagyobb a teher a három versenyzőn, hiszen már csak egy karnyújtásnyira van az x faktor nyereménye. Érdemes megnézni a következő adásokat is.