Mik manapság a népszerű Android telefonok?

android telefon

android telefon

Már legalább egy évtizede jelen vannak az androidos telefonok életünkben, azóta pedig a legnagyobb gyártó cégeknek már sikerült olyan sémákat létrehozni, melyek garantálják a sikert minden új kiadott okostelefon esetében. Az Androidos telefonok egy elég tág témakör és sokan csak a Samsung okostelefonjait sorolják ide, pedig rengeteg egyéb gyártó is Android alapú telefonokat készít. A legjobb mai android telefonok egyértelműen a Samsung Galaxy S széria újdonságai, a Huawei P20 és P10, valamint az új Mate-ek, A Caterpillar S60 és még néhány egyéb.

Igazából általánosságban elmondható, hogy az Apple készülékeken kívül majdnem minden okostelefon gyártója Android alapúra tervezi telefonjait. A kínai készülékek esetében például egy Android alapú MIUI felület fut, és sok egyéb gyártó is hasonlóképp jár el. Az Apple egyértelmű okokból nem használ Android-ot, hiszen van egy legalább olyan jó operációs rendszerük, mely az IOS névre hallgat. Az erős versenyszellem pedig szintén azt követeli, hogy minél kevésbé koppintsák a versenytársakat, habár a készülékek külsejét tekintve ez egyre inkább gyakori. Ami viszont probléma, hogy az Android telefonok kategóriájában is egyre inkább megfigyelhető a túlárazottság. A Samsung Galaxy S9-nél lett jól látható az, hogy a Galaxy S széria az S8-nál úgymond ’ki lett max-olva’. Az S9 már semmi újdonságot nem tartogatott a felhasználóknak a slow-motion kamerát és egy-két apróságot kivéve, azonban a majdnem 300.000 forintos ár mégiscsak ott volt. Ez pedig kicsit elszomorító…

Print Friendly, PDF & Email
Címkék: ,
Kategória Android |

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás