Hogyan állítsunk össze olcsó gamer PC-t?

Olcsó gamer PC

A költséghatékony gamer PC sokak számára jelenti a játékok élvezetének forrását minden nap. Sajnos, mint a legtöbb számítástechnikai vagy elektronikai terméknél, a határ itt is a csillagos ég, ha van mit költenünk, azonban egy kis keresgéléssel és néhány jól megválasztott irányelvvel összerakhatunk egy olyan olcsó gamer PC-t, mely megfelel igényeinknek.

Érdemes már az elején leszögezni, hogy ha a legújabb játékokat szeretnénk max grafikán 4k-ban futtatni, akkor gépünk közel sem lesz olcsó. A költséghatékony gamer PC lényege, hogy az új játékokat élvezhetően 1080p-ben elfuttassuk, a régiekből pedig a maximumot kihozzuk. Ehhez pedig igazból csak egyetlen alkatrésznek kell igazán minőséginek lennie, és az a videókártya.

Azonban nem szabad, hogy átessünk a ló túlsó oldalára, mivel az újonnan megjelenő videókártyák elképesztően túlárazottak. Az első lépés, hogy olyan kártyát találjunk, mely megtestesíti a sweet spot-ot az ár és a teljesítmény között. Az interneten már számos tervezői program érhető el a számunkra, amelyben megadhatunk egy alkatrészt, és a program kilistázza a további kompatibilis alkatrészt, így elég csak az alkatrészek árának utánanézni a későbbiekben.

Az olcsó gamer PC összerakásához tehát egy jó videókártyára és átlagos kiegészítő alkatrészekre van szükségünk, ha kifejezetten csak játékra szeretnénk PC-t összerakni. Ha egy fokkal erősebb kártyát szeretnénk, akkor lehet, hogy a használt piacon is érdemes érdeklődni. A lényeg, hogy ne fussunk ki a büdzséből apró árnövelések miatt, ugyanis ezek hamar összeadódhatnak!