Vezeték nélküli házimozi rendszerek? Miért ne?

A vezeték nélküli technológiák egyre elterjedtebbek lettek az elmúlt években és már életünk szinte minden terén igénybe vehetünk vezeték nélküli eszközöket. A kábelezés már sok éve elavultnak számít, hiszen az internet is vezeték nélküli a legtöbb esetben, a tévék is képesek online feladatok ellátásra, köszönhetően a smart tévék fejlődésének, továbbá igénybe vehetünk már néhány éve vezeték nélküli fülhallgatókat is, melyek rendkívül praktikussá teszik a testmozgást és a zenehallgatást is, hiszen nem akadunk bele a kábelekbe.

A vezeték nélküli házimozi rendszerek gondolata sokáig ismeretlen maradt, azonban az elmúlt években olyan rendszerek jelentek meg, melyek rendkívül praktikussá teszik az otthoni házimozizást.

A vezeték nélküli rendszerek kiveszik a kábeleket az egyenletből, tehát nem kell 5.1-es rendszereknél például 6-7 kábelt rendezgetni át a nappalin, hiszen minden vezeték nélkül működik. A vezeték nélküli házimozi rendszerek azonban pont emiatt valamivel drágábbak is, hiszen a vezeték nélküli technológiát meg kell fizetni.

Ha valami elromlik, akkor szintén magasabb költségekre kell számítani. A technológia fejlődésével azonban lehet, hogy olyan vezeték nélküli hangrendszerek is megjelennek, melyekre online preset-eket is le lehet tölteni és teljesen testreszabhatjuk, hogy miként fog szólni. A modern házimozi már teljes mértékben arról szól, hogy mi hogyan akarjuk hallani az adott filmek hangzását. A vezeték nélküli rendszerek valamivel drágábbak, azonban sok olyan lehetőséget és kényelmet biztosítanak, amit a vezetékes rendszerek nem.

Print Friendly, PDF & Email